Interjú Daniele Lazzarival (November 2010)

Hogy alakult ki a zene és a gitár iránti szereteted?

A vágy, hogy hangszeren játsszak úgy alakult ki, hogy hallgattam a nővéremet zongorázni (aki már néhány éve zongora órákat vett), ezen kívül időről időre meghallgattam az otthoni szimfonikus zenei lemezeket, majd összekuporgatott pénzemből vettem egy „Clarissa” típusú klasszikus gitárt. Valószínűleg maga a gitár hangja bűvölt el, illetve az a lehetőség, hogy bárhova könnyen magammal vihetem, ellentétben a zongorával, amely egyébként ugyanúgy vonzott. Nem ismertem jól a gitárt, mint klasszikus hangszert, de amikor a zeneiskolában a tanárom megismertette velem a benne rejlő lehetőségeket, végleg beleszerettem.

Ki egyengette pályád? Mely tanulóéveid alatt (és nem csak ekkor) szerzett tapasztalatok jelentették számodra a legtöbbet? Miért tartod ezeket fontosnak?

Az évek alatt nagyon sok jó tanárral találkoztam, köztük van néhány zongorista is, akikhez jártam vagy akik megengedték, hogy részt vegyek az óráikon. Néhányukkal egy életre szóló barátságot kötöttem. Ami a gitárt illeti, sokat köszönhetek Arturo Tallininek és Giuseppe Pepicellinek, akik irányítása alatt lediplomáztam, majd előadói mester fokozatot szereztem. Természetesen tanítványként sok mester szintű gitár tanfolyamon vettem részt és egyéb hangszertanfolyamokon is. A gitárművészek közül a Carlo Marchionéval való találkozás bizonyult meghatározónak: a mai napig fontos ösztönző erőt jelentet egész munkásságomra. Sok évig tanultam a Feldenkrais-módszert Pepicellivel, felhasználva a gitármester és Feldenkrais kettősségét, amelyek nagymértékben összefonódnak. Néhány évig éneket tanultam különböző mestereknél. Közülük nagy szeretettel emlékszem Pino Coluzzira, akinek nagyra becsülöm fáradhatatlan lelkesedését és technikai tudását. Csaknem lehetetlen felsorolnom minden tapasztalatot, amelyet több mint húsz év távlatából valamilyen módon formáló hatásúnak vélek magamra nézve, de abban biztos vagyok, hogy az, ami a zenémben jelen van, az csak ritkán kapcsolódik a hagyományos értelemben vett tanulói pályán keresztül szerzett tapasztalatokhoz. Zenei képzésem elég göröngyös úton haladt egészen addig ameddig el nem döntöttem, hogy megkeresem azt, amire valóban szükségem van. Az egyik legfontosabb élményt talán a nagy tehetségű magyar zongoristával, a Júlia Alexával való találkozás jelentette, akitől nap mint nap tanulok és segít a fejlődésben. Duplán jól jártam, mivel ő lett a feleségem is!

Amikor egy művésszel beszélgetünk mindig kíváncsiak vagyunk arra, hogy hogyan lett művész és hogy általánosságban milyen intellektuális élmények „hozták őt létre” és táplálták. Következésképpen két kérdést szeretnék feltenni. Az első: milyen zenéket hallgatsz? Játszol más hangszeren is vagy érdekelnek más hangszerek is?

Természetesen előfordul, hogy más műfajú zenéket is hallgatok, de legfőképpen a klasszikus zenét szeretem, ezen belül is lehetőség szerint az élő előadásmódú szonátákat. Budapest, a város, ahol élek, nagyon aktív ilyen tekintetben. Gyakran járok koncertekre. Számomra a legnagyobb inspirációs forrást, a fő intellektuális élményt az a lehetőség jelenti, hogy a világ legjobb előadóit (szólistáit vagy zenekarait) hallgathatom. Ahogy már korábban utaltam rá, néhány évig tanultam énekelni is. Tenor hangszínem van és pár éve tagja vagyok a Zuglói Filharmónia Szent István Király Kórusának, amely nagyon gyakran ad koncerteket és amely lehetőséget biztosít számomra, hogy számos nemzetközi eseményen vehessek részt Kocsis Zoltán, Ken-Ichiro Kobayashi, Yuri Simonov és Menesi Gergely irányítása alatt, csak, hogy néhány nevet említsek. Csodálatos dolog részese lenni Bach, Haendel, Purcell, Mozart, Haydn, Beethoven, Honegger, Orff, Bernstein, Frigyes, Borodin, Kodály stb. legjelentősebb kórusdarabjainak, amelyeket rendszerint egy gitárművésznek sincs módja átélni az előadás közvetlen szívéből.

A második: a zenén kívül volt és/vagy van egyéb intellektuális élményed is? Hogyan éled meg ezeket? Szerinted hogyan hozhatók összhangba (ha lehetséges) életedben a művészet keresésével?

Az egyetemen kémia szakos voltam és egy lépésnyire a diplomától, az utolsó évben otthagytam, hogy véglegesen csak a zenének szenteljem magam. De imádok olvasni és mozirajongó vagyok, évekkel ezelőtt pedig nagyon szerettem rajzolni és festeni, amit majd újra szeretnék kezdeni. Úgy gondolom, hogy általában véve minden intellektuális tevékenység részt vesz a művészet keresésében és valamilyen módon növeli a képzelőerőt. De ami engem illet, fontos szerepe van a tényleges tapasztalatoknak is, a barátságnak és a jövőre vonatkozó kíváncsiságnak.

 Melyek azok a gitár repertoárok, amelyek téged a legjobban érdekelnek?

Az utóbbi években az 1900-as évek első felének zenéjével foglalkozom, különösképpen azokkal a szerzőkkel, akiknek stílusa a zenei nacionalizmus és impresszionalizmus keveredéseit mutatja. Itt olyan szerzőkre gondolok, mint például Torroba, Ponce vagy Villa-Lobos. De más történelmi korszakok is vonzanak: az antik gitár zenétől egészen a modernig, amely legyen akár mai, új zene, live electronics vagy más műfaj. Természetesen lehetetlen mindegyikkel foglalkozni. Az első tanulóévekben minden kezem ügyébe kerülő zenét értelmeztem és előadtam, most azonban inkább figyelmesen és alaposan szeretek foglalkozni egy-egy darabbal. Ez olyan munka, amely hosszú évekre lefoglal. Jelenleg ezt megengedhetem magamnak, mivel már kikerültem a nagy koncertsorozatok köréből, így annak a zenének szentelhetem magam, amit igazán szeretek, anélkül, hogy hosszú távú koncertprogramok tervezésével kellene foglalkoznom. A fiatalkori tapasztalatok nagyban hozzásegítettek, hogy kialakítsam azt a fajta kritikai képességet, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan megértsek egy zenei stílust. Ezt a képességet alapvetőnek tartom a tanári munkásságban és egyébként is nagyon hasznos, amikor rövid idő alatt kell elkészíteni egy új darabot. Gyakran gondolkodom azon, hogy sokkal könnyebb megérteni a mai zenét, mint ahogy ezt általában gondolnánk. Amikor elkezdünk tanulmányozni egy szemelvényt, amelyben minden „más”, pl. a lejegyzés, sőt a hangjegyfüzet ötvonalas sora is hiányzik, az akadályt (amely többek közt pszichológiai) úgy lehet legyőzni, ha hangszerünket szokatlan módon vagy a komoly zenétől eltérő, „alternatív módokon” használjuk, amelyben a zeneszerző kifejezte magát. Nem mindig találunk a partitúrához kapcsolódó pontos értelmezést, hogy hogy lehetne egy zenei részletet eljátszani gitáron, de ez egyben remek alkalmat is teremt az előadónak, hogy szabadjára engedje fantáziáját! Magyarországon a gitározni tanulók által használt könyvekben a kezdetektől fogva jelen vannak a klasszikusok mellett, mint Giuliani, Carulli, Aguado, Sor stb., a főként magyar modern és kortárs szerzők darabjai is. A tanulók az elejétől fogva nagyon természetes módon próbálkoznak Bartók Béla, Ligeti György, Kováts Barna, Papp Lajon, Patachich Iván, Szokolay Sándora, Kurtág György és természetesen a mindig jelen lévő Kodály Zoltán darabjaival. Magyarországon a zene minden vonatkozásában alapvető tényezőnek számít a kulturális képzésben. A maga idejében Kodály, Jardanyi és mások hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarországot manapság magas fokú zenei „írni-olvasni tudás” jellemez. Nagyon gyakoriak a főként fiataloknak szóló koncertek, a plakátok tele vannak modern zenei koncertekkel. Ezen kívül az állam támogatja a fiatal előadókat, zeneszerzőket és tanulókat. Utóbbiaknak gyakorlatilag ingyen biztosítja a zenei képzést, de akinek szüksége van rá, könyveket és hangszert is: nem ritka az olyan diák, aki egészen az egyetemi/főiskolai diplomája megszerzéséig használ egy, az iskolától kölcsönkapott hangszert. Kodály egyszer azt mondta: „egy gyermek zenei nevelését kilenc hónappal a születése előtt kell elkezdeni”, majd néhány évvel később módosította ezt: „egy gyermek zenei nevelését kilenc hónappal édesanyja születése előtt kell elkezdeni!”. A mondat üzenete egyértelmű: azt kell megvalósítani, hogy egy nép zenei identitása szerves részét képezze a társadalomnak, amelyben él. Jó lenne ha Olaszországban is így gondolkodnának, mielőtt kulturális és zenei identitásunk évszázados termését végleg megsemmisítik a kormányok meggondolatlan döntései.

Tudomásom szerint erős az érdeklődésed Manuel Maria Ponce zenéje iránt. Hogyan szeretted meg a zeneszerzőt? Miben érzed őt hasonlónak hozzád? “Classical Guitar Jewels” című CD-den főként az egész XX. századot meghatározó gitár előadás egyik alapkövével néztél szembe, ez a “Variations et fugue sur la Folie d’Espagne”. Beszélnél egy kicsit arról, hogy miért pont ezt a nagyon ismert, mégis keveset hallott darabot választottad?

Az első alkalommal John Williams gitárelőadásában hallgattam meg Poncét. A lemezt egy üzlet kirakatában láttam meg Amszterdamban. Ez volt az első gitárzenés lemezem. A sokféle darab és szerző közt ott volt Ponce „Három népszerű mexikói dal” című műve is. A lemez annyira tetszett, hogy a lista minden darabját el akartam játszani. Ekkor egy vagy két éve tanultam gitározni, de ennek ellenére sikerült! Ami a legjobban tetszik Ponce zenéjében, az a tiszta muzikalitás, érzékenység, találékonyság és kompozíciós tudás, amelyet tökéletes formális egyensúlyba ültet, főleg a kisebb darabjaiban, mint pl. a prelűdök, melyek valódi kis gyöngyszemek. Ami az Őrület verzióit illeti, én is azt hiszem, hogy egy nagyon fontos részét képzi a repertoárnak, viszont meg kell említenünk néhány fontos észrevételt. A szerzemény így, ahogy van, minden bizonnyal befejezetlen: a zenetudományi kutatások megállapították, hogy hiányzik egy kezdő prelűd (Segovia egy Poncénak írt levelében azt írja, hogy a Párizsi Operában tartott koncertjén előadta ezt, viszont később úgy döntött, hogy nem kézbesíti a kiadónak publikációra). John Duarte azt feltételezte, hogy Segovia kiiktatott néhány verziót (ez már korábban is előfordult a prelűdök esetében, ahol a 24-ből csak 12-t publikált), amelyekből egyet fel is kutat, a Postludét, amit lemezre vett az RCA (olasz hanglemezgyártó) számára. De persze minden adatot kétkedéssel kell fogadnunk, mivel sajnos az eredeti szerkesztés elveszett és minden ami megmaradt, az Segovia kiadott verziója. Így aztán mondhatjuk, hogy ez egy fontos darab, de gyanús, hogy nem egy szerves egészről van szó. Pontosan úgy visszanyúlni hozzá, ahogy azt a szerző kigondolta, lehetetlen. Mindenesetre elégedett vagyok az elért eredménnyel, nyilvánosan is megköszönve mindenkinek, főleg azoknak a zeneszerzőknek, akiknek nagy érdeme van abban, hogy előadásom művészi értékűre sikeredett.

Az első CD-det kamarazenei környezetben készítetted el, együttműködve egy fuvolistával. Milyen szerepet tölt be a kamarazene munkásságodban?

A kamarazene időről időre visszatér az életembe. Amikor kamarazene-koncertre készülök, a munka elszívja az összes szellemi és fizikai energiám. Alapos embernek tartom magam, de amikor másokkal kell játszanom ez egyfajta felszólítás számomra, hogy továbbra is az maradjak és a lehető legfelkészültebb legyek, és, hogy becsüljem meg azokat az alkalmakat, amikor egyedül játszhatok sokkal nyugodtabban és kényelmesebben készülve. Játszottam duóban fuvolával és hegedűvel, duóban, trióban és quartettben gitárokkal, zongorával és különféle vegyes együttesekkel. De azt kell mondanom, hogy azokra a koncertekre emlékszem vissza a legszívesebben, ahol énekesekkel léptem fel. Azok az énekesek, akikkel volt szerencsém fellépni, mind kifinomultak és érzékenyek voltak, zeneileg nagyon felkészültek. Ezért kezdtem újra megkedvelni az éneklést. Amikor a kamarazene elég magas szintű, kitűnő alkalmat teremt saját zenei és emberi látókörünk kiszélesítésére.

Milyen gitárokon játszol?

Körülbelül 12 évig egy Antonio Cardenal-Gonzalezen játszottam, melynek meleg és sugárzó hangja volt. Jelenleg pedig egy Kim Hee Hong (Alma Guitar) gitáron játszom. Kim Hee Hong egy rendkívül tehetséges koreai lantkészítő, aki híres Ázsiában és az USA-ban, de majdnem teljesen ismeretlen Európában. Ez tehát egy double-top (dupla fenyős) gitár, élénk hanggal, tökéletes polifonikus egyensúllyal, több mint kielégítő spektrummal és egyéb elismert kvalitásokkal. Rengeteget kerestem a számomra ideális gitárt és úgy tűnik most megtaláltam. Ezen a gitáron játszottam a “Classical Guitar Jewels” című CD-men.

(egy kérdés a gitárosoktól) Milyen húrokat használsz?

Olyanokat, amelyek leginkább megfelelnek az ujjaimnak… nem szeretném reklámozni a húrgyárat! Annyit elmondhatok, hogy a hangszínén kívül azért pont ezeket használom, mert tartósak és egyébként elég lusta vagyok mikor arról van szó, hogy húrokat kell cserélni.

Milyen hosszú távú terveid vannak a zenével kapcsolatban?

Jelenleg a következő szólistás CD-m felvételével foglalkozom. Egy másik tervem, hogy megvalósítsak egy magyar zenészekből álló kamaraegyüttest. Viszonylag kevés ideje vagyok Magyarországon, ezért még hosszú az út a feljutásig, még akkor is, ha egyébként kiváltságos helyzetből indulok, ugyanis a Zeneiskolaban tanítok és időnként adok egy-egy koncertet is. Miután nagy nehézségek után meg tudtam szólalni magyarul, mely egy valóban nehéz nyelv, most megpróbálok beilleszkedni ebbe a rendkívül élénk és ösztönző zenei környezetbe. A magyar zeneszerzők igen alapos zeni felkészültséggel rendelkeznek, sokat tanulhatunk tőlük. A magyar iskolák, a konzervatóriumok nagyon jók és humánus szemléletűek. Az igazgatók, a tanárok és a tanulók, mindenki egységesen azon van, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. Ezen kívül a zenei tananyag tökéletesen rendszerezett, csakúgy, mint a különböző tanintézmények, az óvodától egészen az egyetem doktorátusáig, melyek együttműködnek egymással. Számomra, aki az oktatás szempontjából kevésbé üdítő olasz környezetből jöttem, az itt lévő helyzet szinte megható, mely erőt ad, hogy jövőmet erre a munkára alapozva tervezzem.

Tudom, hogy néhány éve Magyarországon élsz. Mit jelent zeneművésznek lenni Magyarországon? Véleményed szerint melyek a legfőbb különbségek Olaszországhoz képest?

Mielőtt Magyarországra jöttem, zeneművészi tapasztalatim kizárólag Itáliára korlátozódtak. A hatás letaglózó volt: úgy tűnt, mintha egy másik világba csöppentem volna. Természetesen pozitív értelemben. Úgy tűnhet az olaszok szeretik befeketíteni hazájukat külföldön, de nem így van. Viszont kívülről szemlélve Olaszország helyzetét látható, hogy sokkal rosszabb, mint gondolnánk. Mindenki tudja, hogy Magyarország sokkal bizonytalanabb gazdasági helyzetben van, mint Olaszország, mégis, pont most jellemzők az állami és magánkezdeményezések a kultúra, az iskola, az infrastruktúra és a minőségi oktatás megerősítésére. Itt Magyarországon az iskoláktól nem vontak el pénzeket, sőt, azt mondhatom, hogy az állandó pénzalap a művészeti képzésben megnövekedett a három évvel ezelőttihez képest. A zenei intézmények is megérzik a válságot, mint a világ többe része, de mindezek ellenére sem küldtek el senkit, sőt egyre inkább megsokszorozódnak a zenei világot mindig érdekesebbé és versenyképesebbé tevő kezdeményezések. Nagy különbség még Olaszországhoz képest, hogy az emberek megbecsülik, sőt csodálják a zeneművészeket, mert elismerik munkánk nehézségeit és, hogy a művészetet választottuk életünk értelmévé. Magyarországon úgy érzem tisztelnek, szakmámat elismerik, és a jó hír az, hogy ez az általános helyzet. A színházak és a koncert termek láthatóan át lettek építve és fel lettek újítva, nem zárták be őket a válság ellenére sem, és még most is megtelnek. A fiatalok pedig, akik tisztában vannak képességeikkel, helyet tudnak szerezni maguknak a szakmában és be tudnak fektetni saját művészi karrierjükbe. Sokukra befolyásoló tényezőként hat pl. a világtrend, zenei pályázatok, hirtelen karrierek és ezekhez igazodva vetik bele magukat a kalandokba. Szerintem hibát követnek el, mert itthon már mindenük megvan, ami szükséges. Magyarországon is megszervezik a nagy nemzetközi gitárfesztiválokat és egyébként érdemes tudni, hogy Magyarország a fesztiválok hazája. Mindenféle gasztronómiai, zenei, mozival kapcsolatos stb. fesztivált szerveznek. És természetesen a világ első gitárfesztiválját is Magyarországon, Esztergomban tartották. Immár a világ gitárfesztiváljai egy nagy üzletnek számítanak, nem kulturális események. Üzlet a gitárművészeknek, egy rendezvény a gitárművészektől a gitárművészeknek és nem egy kulturális esemény, aminek lennie kellene. Magyarországon amikor szerveznek valamit, az nem csak a rajongóknak és a szakértőknek szól, hanem az egész közösségnek, az átlagembereknek, akik ha idejében értesülnek, tömegesen rohannak a rendezvényekre. Ezzel szemben számomra úgy tűnik, hogy a „gitárvilág” manapság autoreferenciálissá kezd válni, ami a globalizáció káros hatása!

Egy a gitárkedvelők számára klasszikus kérdést szeretnék feltenni: melyik az az öt partitúra és felvétel amelyet magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

Feltételezem, hogy egy luxus lakatlan szigetről van szó, ahova magammal vinném Perényi Miklós és Schiff András dupla DVD-jét (Warner Classics), amely az ötből három koncert felvételt tartalmaz (mindegyik különböző programmal), és amelyet két évvel ezelőtt a budapesti Liszt Akadémián rendeztek meg Perényi hatvanadik születésnapja alkalmából. Ez számomra főleg két okból kedves. Az első, hogy jelen voltam ezeken a koncerteken, amelyek nagy hatást gyakoroltak rám: a zeneszerzés egyik legkimagaslóbb csúcsának tartok, amit valaha ismertem, egyfajta hivatkozási alap. A másik ok, hogy ezt a DVD-t a feleségemtől kaptam ajándékba, akivel együtt osztoztunk az érzésben a koncerteken. Ami a partitúrákat illeti, csak akkor vinném őket magammal ha egy gitár is lenne velem, mert azok a kis fekete golyócskák a kottafüzet ötvonalas során halottak ha nem halljuk őket megszólaltatva. A megszólaltatás teszi őket élővé. Természetesen a zene, amit szeretek, bennem él partitúra és gitár nélkül is, de másként. Mindenesetre úgy gondolom, hogy nem tudnék lemondani Bach zenéjéről. Jelenleg, többek között, a Chaconnén dolgozom, amely egy számomra megunhatatlan darab. Minél mélyebbre merülünk a kutatásban, mindig lehetséges újabb dolgokat keresni és találni: fantasztikus!

Leonardo De Marchi

(Olaszbol fordított Túri Bettina)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s